Szülő és gyermek kapcsolat....

 Egyszer majd te emeled karodba azt, aki egykor téged hordozott.”

Az életben elérkezik egy pillanat, amikor minden csendben a visszájára fordul.

A kezek, amelyek egykor biztosan és erősen tartottak téged… egyszer csak remegni kezdenek.

A léptek, amelyek valaha eléd szaladtak… lassabbá válnak.

A hang, amely határozottan és rendíthetetlenül csengett… szelídebb lesz.

És egyszerre, minden előjel nélkül, megérted: a szerepek helyet cseréltek.

Eljön a nap, amikor te gombolod majd be az ingét annak az embernek,

aki egykor téged öltöztetett iskolába indulás előtt.

Amikor lassú léptekkel haladsz apád vagy anyád mellett,

akik valaha a kerékpárod mellett futottak, hogy el ne ess.

Amikor karon fogod és megtámasztod azt,

aki egykor az egész világodat tartotta.

Amikor kétszer is elismétled ugyanazt,

ahogyan ők ezerszer elismételték neked.

Meghallgatod majd aggodalmaikat, emlékeiket, történeteiket —

még azokat is, amelyeket már kívülről tudsz…

mert eljön a nap, amikor bármit megadnál azért, hogy még egyszer hallhasd őket.

Ez nem gyengeség.

És nem is teher.

Ez a szeretet, amely bezárja önnön körét.

Gondoskodni az idősödő szülőkről

nem pusztán kötelesség, és nem is csupán azért történik, mert „így illik”.

Ez hála.

Ez tisztelet.

Tisztelet azok iránt, akik álmukat, idejüket, kényelmüket és önmaguk darabjait adták oda,

hogy te azzá válhass, aki ma vagy.

És egy napon, miközben fogod a kezüket, és lépteidet az övékéhez igazítod,

megérted majd azt, amit gyermekkorban lehetetlen felfogni:

Először ők hordoztak téged.

Most te hordozod őket — gyengéden, türelemmel, méltósággal és olyan szívvel,

amely tele van mindazzal, amit egykor beléd ültettek.

Mert így működik a szeretet.

Növekszik.

Visszatér.

És bezárja a kört.